Egyéb sikereink Friss hírek Kiemelt hírek

RICSILLA évnyitó

 

 

Az elmúlt szombaton Zala megye településeiről, több mint 100 gyermek és családjaik részvételével, a Zrínyi Miklós Gimnázium felújított tornatermében került megrendezésre évnyitó ünnepségünk.

Előbb Mészáros Richárd tulajdonos köszöntötte a játékosokat és hozzátartozóikat, majd kitért a nyáron elvégzett beruházásokra, fejlesztésekre. Röviden bemutatkoztak edzőink is, akikre újabb kihívások és sok-sok munka vár az idei szezonban. Végül, de nem utolsó sorban Zsolnay Gyöngyi, új szakmai igazgatónk vette át a szót, aki elmondta, hogy nagyon örül a felkérésnek, egyúttal izgatottan várja a gyerekekkel és az edzőkkel való közös munkát. Kiemelte az eddig elért eredményeket, amely megteremtette az alapokat arra, hogy minőségi utánpótlás nevelést valósítsunk meg egy átfogó, egységesített szakmai program keretében.

Ezt követően a játékosok korosztály szerint rövid dobóversenyekkel mérhették össze eddig megszerzett tudásukat, majd jöhetett a bajnokok döntője, amelyen ezúttal László Peti (Zalalövő) győzedelmeskedett, feladva a leckét jövőre a többieknek.

Kívánunk mindenkinek sikeres és nagyon hatékony munkát a 2018/19-es bajnoki szezonra! HAJRÁ RICSILLA!