Friss hírek

Szép győzelem az első fordulóban

Országos Kenguru Kupa 1. forduló „D” csoport

Helyszín: Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg

Időpont: 2018. 10. 27.

MKOSZ ellenőr: Dombay László

Játékvezetők: Horváth Alajos, Dr. Solymár Dániel

Böjtös-Bau-RICSILLA Zalalövő – Zalakarosi Fókák 38 – 55 (13-10, 4+4-24+3, 8-10, 9-8)

RICSILLA: Csondor Botond (9), Kánya Márk (7), Tüske Benedek (7), Iványi Máté (6), Bekő Dominik (4), Varga Máté (2), Varga Marcell (1), Farkas Emília (1), Czene Tamás (1), Végh Mátyás, Maurer Lili, Bucsics-Tóth Amarilla,

Edzők: Novák Nóra, Verein Ádám

Novák Nóra: A kenguru bajnokság első fordulóján egyesületünk lenti kosarasaival kiegészülve léptünk pályára. Csapatunk tagjai két játékos kivételével első mérkőzésüket játszották. A gyerekek kezdeti izgalma több hibát is eredményezett az első két negyedben. Sok kihagyott ziccer, nem megfelelő védekezés és rengeteg lépéshiba jellemezte játékunkat. A harmadik és negyedik negyedre megváltoztattuk az összeállítást és a gyerekekről is lement a kezdeti feszültség, így a második félidőben sokkal összeszedettebben küzdöttünk. Ez azonban már kevés volt a győzelemhez. A vereség ellenére is gratulálok csapatunk minden tagjának, hiszen mindenki igyekezett magából kihozni a maximumot a pályán. Gratulálunk a Zalakarosi Fókák csapatának a győzelmükhöz!

 Böjtös-Bau-RICSILLA Zalalövő – Sólyomfiókák 59 – 30 (14-0, 14+8-23, 16-2, 7-3)

RICSILLA: Tüske Benedek (16), Bekő Dominik (15), Varga Máté (8), Kánya Márk (6), Csondor Botond (5), Iványi Máté (3), Farkas Emília (3),Varga Marcell (1), Maurer Lili (1), Bucsics-Tóth Amarilla (1), Végh Mátyás, Czene Tamás

Edzők: Novák Nóra, Verein Ádám

Novák Nóra: A kezdeti izgalom lement csapatunkról, így a Sólyomfiókák ellen nyugodtabban léptünk pályára. A két mérkőzés közötti szünetben átbeszéltük a hibákat, és hogy kitől mit várunk el.  Játékosaink bátrabban mentek a lepattanókért és agresszívabban védekeztek, így sok labdát szereztünk és kosarasaink gyorsaságát kihasználva több pontot dobtunk. Csapatunk minden tagja magához mérten keményen küzdött, így sikerült megszerezni első győzelmünket. Gratulálunk játékosainknak a szép helytállásért!