Friss hírek

Lelkesek voltunk, de ezúttal ez kevés volt

Országos Gyermek bajnokság 2. Forduló “C” csoport

Helyszín: Zalaegerszeg Zrínyi Miklós Gimnázium

Időpont: 2018. November 18.

Vezette: Horváth Alajos, Kocsis Tamás

MKOSZ Ellenőr: Halász István

Böjtös-BAU Ricsilla Zalaszentgrót – Sportiskolás Törpillák 44 – 55

(15-11,12-13,6-16,11-15)

RICSILLA: Varga Máté 12, Papirnyy Oleksandr 7, Tóth Ádám 7, Zoltán Levente 7, Kovács Ákos 6, Horváth J. Gergő 2, Somogyi Ákos 2, Somogyi Botond 1, Sipos Ákos, Mesteri Tibor, Varga Bálint Edző: Hoffmann Balázs

Hoffmann Balázs:  A vasárnap ebéd utáni kezdés ellenére, hatalmas elánnal kezdtük a mérkőzést. A vezetést is sikerült megszereznünk, és meg is őriztük a félidőig is. Ebben az időszakban ellenfelünk nagyon sok hibával játszott.
A második játékrészben sokkal hatékonyabban kezdett a Szombathelyi csapat és át is vette a vezetést és a mérkőzés irányítását is. A negyedik negyedben még egy nagy rohamot indítottunk és sikerült is felzárkóznunk ( 6 perccel a vége előtt 42-42-t mutatott az eredményjelző). Ekkor sajnos egymás után hibáztunk párat támadásban amit kíméletlenül megbüntettek a Szombathelyi lányok, így a végére elmaradtak az izgalmak. Gratulálok mindkét alakulatnak.

 

ZTE “B” — Böjtös-BAU Ricsilla Zalaszentgrót 43 – 38 (16-5, 13-15, 10-12, 4-6)

RICSILLA: Tóth Ádám 10, Somogyi Ákos 8, Sipos Ákos 5, Kovács Ákos 5, Varga Máté 4, Papirnyy Oleksandr 3, Zoltán Levente 2, Somogyi Botond 2, Mesteri Tibor, Varga Bálint, Horváth J. Gergő Edző: Hoffmann Balázs

Hoffmann Balázs: A második mérközésen nem sikerült ugyanúgy kezdeni a játékot mint az elsőn. Sajnos mire rendeztük sorainkat már 10 ponttal “elhúzott” az ellenfelünk. Az egész mérkőzésen hullámzott a teljesítményünk, de még így is közelítettünk a ZTE- hez minden további játékrészben, és a végén még volt is esélyünk egy szoros végjáték kialakítására. Gratulálok mindkét csapatnak.