Egyéb sikereink Friss hírek

Indul a nyári felkészülés!

Hétfőn újra munkába állnak csapataink, hogy napi két edzéssel felkészüljenek az előttünk álló bajnoki szezon küzdelmeire.

 

Nehéz időszakon van túl a sporttársadalom, hiszen a járványhelyzet miatt jó időre leállt a sportélet, így márciusban és áprilisban az edzésprogramokat csak online tudták elvégezni játékosaink. Május 11-én azonban újra tudtuk kezdeni a munkát termi körülmények között is, ahol a járványügyi helyzet miatt előírt feltételeknek megfelelően kiscsoportos, egyéni képességfejlesztő tréningeket vezényeltek edzőink. Ezt követően júniusban két hetes napközist tábort szerveztünk, a legkisebb korosztálytól elkezdve a legnagyobbakig valamennyi játékosunk tartalmasan tölthette a nyári szünet elejét.  A második turnus utolsó napját egy évadzáró streetballal zártuk, ahol nem csak a gyerekek, de a szülők is megmérkőztek egymással. Júliusban, egy hetes pihenőt követően, az off-season adta lehetőségeket kihasználva, fakultatív egyéni képesség fejlesztő edzésekkel a hangsúly a fizikai lemaradások pótlásán és új technikai elemek elsajátításán volt.

Jövő héttől azonban már csapatszintű edzések keretében folyik tovább a munka, ahol igyekszünk minél több edzőmérkőzés keretében visszarázódni a világjárvány előtti állapotba.

Hajrá RICSILLA!