Friss hírek

Szarvasi győzelem már a kezdő meccsen !

MKOSZ Magyar Bajnokság U11

V. forduló „J” csoport

 Karcag, Városi Spcs., József A. u. 1.

2018.02.10. 10:30-13:00

Mezei Tibor, Rideg László

Balogh László

 

Mezőturi Ref.Koll. – Túri DSE – RICSILLA . GFF. Gyakorló  Szarvas
10 : 116
(0:34), (0+2:26+7), (8:12), (0:27)
 
  • RICSILLA játékosai: Baráth Barna (31), Baksa Barna (30), Gajdos Kevin (15), Solymosi Berill (11), Makai Regina (9), Bélteki Bence (7), Sindel Janka (6),  Szoboszlai-Szabó Dániel (3), Sonkoly Noémi (2), Mogyorósy Nándi (2), Csipai Balázs

Edzők: Darida Károlyné, Darida Ildikó

 

Edzői Kommentár:

Sikeresen mutatkozott be második csapatunk a bajnokság V. fordulójában! A két mérkőzésen tizenketten életük első bajnoki mérkőzésén “estek át” és Győztesként térhettek haza. Öt fő a RiCsilla-GFF Gyakorló „A” csapatából segítették a még kezdő játékosokat. Már az elején igen nagy előnyre tettünk szert, amit tartottunk is egészen a mérkőzés végéig. Az újonc kosaras palánták szépen játszottak és védekeztek! Az eddig tanultakat jól hasznosították a mérkőzésen. Büszke vagyok a csapatomra! Már várjuk a következő mérkőzést!

Természetesen nagy köszönet a szurkolóknak, akik eljöttek Karcagra és bíztatták csapatunkat!

Hajrá RICSILLA !!!

 

 

MKOSZ Magyar Bajnokság U11

V. forduló „J” csoport

Karcag, Városi Spcs., József A. u. 1.

2018.02.10. 10:30-13:00

 Mezei Tibor, Mile Gábor

MKOSZ ellenőr:  Balogh László

 

RICSILA-GFF.Gyakorló Szarvas „B” – Karcagi SE. Pusztai Sasfiókák
 69 : 18
 (16 : 2, 21 : 8, 17 : 5, 15 : 3)
 
  • RICSILLA játékosai: Baráth B (18), Solymosi B (13),  Bélteki B (10), Baksa B (10), Sindel J (9), Gajdos Kevin (6), Csipai Balázs, Makai Regina (1),  Tóth Iringó, Szécsi Panna (1), Szécsi Emma (1),  Kelemen Kata, Homonnai Martin.

 

Edző: Darida Károlyné, Darida Ildikó

 

Edzői Kommentár:

A második mérkőzés elején szintén sikerült nagy előnyt szerezni. A gyerekeken, bár érezhető volt a fáradság, mind végig küzdöttek. Sok labdát szereztünk, de nem minden esetben sikerült ziccert dobni. A lepattanókat elég jól szedtük és többé, kevésbé vissza is tudtuk tenni, melyből kosár is született. A védekezésünk jónak mondható volt, leszámítva, hogy az új játékosoknak még fejlődni kell benne. A küzdeni és a győzni akarás jellemezte ezt a mérkőzést is!

Szurkolóinknak köszönjük a sok biztatást!

Szép volt gyerekek! Még sok – sok mérkőzést kívánok! Hajrá RICSILLA !!!