Egyéb sikereink Friss hírek

Újabb csodagyerek a láthatáron: „Badu”, a szombathelyiek réme…

A 2007-es születésű (11 éves, 165 cm magas!) Török-Papp Benedek olyat villantott a legutolsó két hétvégén, hogy Szombathelyen azóta már biztosan ismerik a nevét a korosztályos ellenfelek!

Óriási gratuláció jár Benedeknek, hiszen a március 4-én megrendezésre kerülő „C” csoportos kenguru fordulón a hátán vitte zalaszentgróti csapatunkat. Mindkét mérkőzésen a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia csapataival mérkőztünk meg, ahol az első találkozón az Ifjú Sólyomfiókák ellen 55:33-ra nyertünk, majd a Sportiskolás Törpillákkal szemben 63:53-ra diadalmaskodtunk, és ezzel visszakerültünk a „B” csoportba. Badu – aki becenevét a nővérétől kapta még pocaklakó korában – az első találkozón 22, majd a másodikon 34 ponttal terhelte meg a szombathelyiek kosarát, magabiztos támadójátéka mellett gyönyörűen lepattanózott, továbbá élményszámba mentek labdaszerzései is.

A nagy kihívás azonban még váratott magára, hiszen Benedek U11-es „válogatottunk”  tagja is egyben; legerősebb kenguru csapatunk az 5. fordulóban Körmenden a ZTE legyőzését követően kivívta az „A” csoportban maradást. A 6. forduló március 10-én a Zrínyi Gimnázium tornatermében került megrendezésre, ahol a csoportban maradásért a Szombathelyi Akadémia legerősebb csapatával, a Sportiskolás Sólymokkal kerültünk szembe. Ettől a csapattól az első fordulóban 66-38-as, a harmadik fordulóban pedig 77-43-as vereséget szenvedtünk, ami mély nyomot hagyott bennünk. De egy edzőváltást követően meglett a sok és hatékony munka eredménye: három hónap alatt nemcsak hogy nyertünk szombathelyi riválisunk ellen, de 84:55-ös győzelmünkkel a magunk javára is fordítottuk a korábbi 30 pontos különbséget, úgy hogy kis hősünk, Török-Papp Benedek a mezőny legjobbjaként (28 pont) őrületbe kergette ellenfelünk legjobbjait mind védekezésben, mind támadásban.

 

Egy hét leforgása alatt 3 szombathelyi csapat ellen 3 győzelemhez segítette hozzá Badu csapatainkat, amely találkozókon összesen 84 PONTOT szerzett és kiválóan védekezett. Amennyiben László Petike Zalalövőről méltán viseli a Zeteverő titulust, úgy most Török-Papp Benedek is jogosan kapja a „szombathelyiek réme jelzőt” teljesítménye alapján. Cikkünkben őt és családját szeretnénk közelebbről bemutatni.

Zalaszentgrót-Csáford egyik legszebb helyén, egy farmon él a Török-Papp család két saját és két nevelt gyermekükkel közösen, ahová 2013-ban költöztek Budapestről.  Amint az édesapától megtudtuk a sport szeretete nem idegen Baduéktól: édesapja családi hagyományokat követve ifjúsági válogatott és többszörös magyar bajnok evezős, a nagymama pedig Sopronban NB I-es kosárlabdázó volt: „Nálunk valahogy úgy alakult, hogy aki nem sportol az nem is ember. Valahol ezt örökölhette a fiam is.” – meséli a büszke Apuka.

Badu Mogyoródon – korábbi lakhelyükön – öt évesen kezdett focizni, amit ma is igen komolyan űz: a ZTE U12-es és U11-es csapatának is meghatározó játékosa. A kosárlabdával pedig 4. osztályban Csilla néni irányítása alatt a „Dobd a kosárba” program keretében ismerkedett meg. Magassága mellett hamar kitűnt robbanékonysága és játékintelligenciája, valamint a mindenáron való győzni akarása. Mikor tavaly elindult az első RICSILLA csapat a U11-es korosztályos bajnokságban, nem volt kérdés, hogy Badu is „beszáll”, ha nincs focis programja. Idén viszont már alapemberként számítunk rá nemcsak a saját, hanem a nála eggyel idősebb korosztályban is.

Badu édesapja szerint nagyon jól kiegészíti egymást a két sport, és a sportsikerek bizonyítják, hogy ebben a korban lehet két dolgot egyszerre magas szinten művelni: „Az, ami a kosárban megvan, az nagyon jól jön neki a fociban és az a dinamika, ami a fociban megvan, nagyon jól jön neki a kosárban. Főleg a ziccereknél. Ugyebár a Ricsibá mindig mondja is, hogy a ziccerekben foghatatlan a gyerek.”

Persze mindannyian tudjuk, hogy egyszer eljön a választás ideje, addig is azonban mindent meg kell tennünk, hogy a kosárlabda által ne csak jó sportoló, de jó ember is váljon Baduból. Hisszük, hogy nagyon jó úton halad …

Ezt bizonyítja, hogy Badu a rengeteg edzés és mérkőzés mellett jól teljesít az iskolában is, és a szülők elvárásainak megfelelően tudatában van annak, hogy „az igazán komoly élsportolók azok lesznek, akik az iskolában is megállják a helyüket.”

A Török-Papp családban négy gyermekből három is versenyszerűen sportol, amiben a szülők maximálisan támogatják őket, és arra kérdésre, hogy ez mit hoz ki belőlük, van-e rivalizálás a gyerekek között, az apuka a következőt válaszolta: „Még versengés nincsen a címekért, inkább az a húzóerő van, hogy egyre inkább látják, hogy lötyögve nem lehet. Ebben a Benedek jár most az élen, hiszen látják a többiek, hogy milyen sokat tesz érte, hogy sikeres legyen, és hogy milyen jó érzés, amikor megdicsérik nemcsak a saját, de az ellenfelek edzői is. Egymást így jól motiválják.”

 

Kívánunk Benedeknek, testvéreinek és szüleinek kitartást az alázatos és áldozatos munkához, és további sportsikereket!