Egyéb sikereink Friss hírek Hévíz Hírek Kiemelt hírek László Péter Török-Papp Benedek Zalalövő Hírek Zalaszentgrót Hírek

Edzőtáborral készültünk és kis híján bekerültünk az országos 12 közé…

Sportszervezetünk eddigi legnagyobb kihívása elé néztünk a hétvégén, hiszen válogatott „keguru”, azaz  U11-es csapatunk saját régiónk 2. helyén végzett az alapszakaszban és így kivívta az Észak-Nyugati régiós Jamboree-n való részvételt.

Erre a tornára 4 csapat kvalifikálta magát és a tét nem kisebb volt, mint az Országos Jamboree elérése, ami a korosztály csúcsát jelenti, ahol az ország legjobb 12 csapatának játékosai kapnak lehetőséget versenyzésre, különleges szabályok alapján.

Tudtuk, hogy csak akkor lehet esélyünk, ha megfelelőképpen felkészülünk erre a különleges alkalomra, ezért vezetésünk úgy döntött, a településeink legjobbjait egy újabb bentlakásos edzőtáborba hívja meg, edzőinkkel együtt.

Az edzőtábor, amelyet április 28-29-én a RICSILLA bázison és a Zrínyi Miklós Gimnázium tornatermében szerveztünk meg, talán az eddigiek közül a legintenzívebb taktikai és fizikális paraméterek befogadását igényelte játékosaink részéről. Le a kalappal minden résztvevő előtt, mert maximumot nyújtottak játékosok, edzők egyaránt, de közülük is külön köszönettel tartozunk a szarvasi különítményünknek, hiszen 400 kilométer távolságból is nagyon koncentráltak voltak a team tagjai, ami példaértékű!

A feladat egyszerűen hangzott: megnyerni egy héttel később egy négycsapatos tornát, hiszen csak az elsők vehetnek részt az Országos Jamboree-n.

 

 

 

Észak- Nyugati régiós Jamboree Zalaegerszeg, 2018. május 6.

Helyszín: Eötvös József Általános Iskola

MKOSZ ellenőr: Dombay László

Elődöntő: 11.15

v.: Szalai, Földesi

 

 

RICSILLA válogatott – OSE Simbák
89:43
(22-13, 26+5-4+6, 16-9, 20-11)

 

 

  • RICSILLA Sport dobói: László Péter 26, Soós Barnabás 18, Mészáros Ágota 12, Soós Benedek 10, Török-Papp Benedek 8, Németh Dávid 5, Magyar Levente 3, Komlósi Ádám 2, Tóth Ádám 2, Zoltán Levente 2, Elgner Márton 1, Varga Máté –

 

Edzők: Mészáros Richárd és Mészárosné Darida Csilla

 

Edzői értékelés: Technikailag, taktikailag és fizikálisan is dominálni tudtunk végig. Nem volt gyenge pontunk és nagy örömünkre szolgált, hogy szinte minden játékosunk kaphatott komoly támadófeladatot, amit szépen, okosan meg is oldott. Egy U11-es csapat edzője nem kívánhat annál többet, hogy sokpólusú és tudatos legyen csapata, nem is kívánok, mert megkaptam mindent… Gratulálok minden játékosunknak és a szurkolótáborunknak is, akik a pótszékeken is alig fértek el!

 

 

 

Döntő: 13.45

v.: Szalai, Földesi

 

Soproni Tigrisek – RICSILLA válogatott
80:75
(18-20, 21+6-11+7, 17-21, 18-16;)

 

  • RICSILLA Sport dobói: Soós Barnabás 22, Török-Papp Benedek 16, László Péter 14, Németh Dávid 8, Soós Benedek 7, Mészáros Ágota 5, Magyar Levente 1, Komlósi Ádám 1, Varga Máté 1, Tóth Ádám -, Zoltán Levente -, Elgner Márton –

 

Edzők: Mészáros Richárd és Mészárosné Darida Csilla

 

Edzői értékelés: Szomorkodhatnék, hogy kikaptunk a soproniaktól, de egyszerűen nem megy, mert amit láttunk, és amit átéltünk, az maga a nagybetűs KOSÁRLABDA! Tehetséges, ügyes játékosok mindkét oldalon, gyermekeikért szorító, extázisban lévő szülők, telt ház, magas színvonalú, okos, taktikus, sportszerű játék, nagy örömök, hatalmas drámák, könnyek és verejték…, minden megvolt, amit csak nyújthatott egy kosárlabda sportesemény.

Boldog vagyok és hálás mindenkinek, aki részt vállalt abból a munkából, aminek hatására kosárlabdát soha nem pattogtató gyermekek, Zala megye kis településeiről, egy év kemény munka révén eljutottak az ország elitjének kapujába, talán még a küszöbre is ráléptek.

Tiszta szívből gratulálok ellenfelünknek is, hiszen kvalifikálták magukat az ország legjobb 12 csapata közé, ráadásul nem is akármilyen játékkal, de nagyon kicsin múlt a sikerük, szóval jövőre találkozunk és visszavágunk!

Saját játékosaimnak csak annyit tudok üzenni, hogy: „Minden játékosban ott él a képe annak, akivé válni szeretne. Minél messzebb kerülsz ettől a képtől, annál nagyobb lesz a békétlenség az életedben. Dolgozz sokat és békére lelsz…” Szerintem Soós Barnabás, aki az őrületbe kergette ellenfelünk kiváló játékosait, most tényleg megértette, hogy ilyen szinten, ahogy ő ezen a meccsen játszott, csak az tud kosarazni, aki megtanulja elviselni a szenvedéseket és soha nem adja fel!

 

 

 

 

« 1 A 2 »

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.