Friss hírek

U 10 hétvége Pécsett a fiúkkal, Budapesten a lányokkal

Péntek

Hosszú, de tartalmas hétvégéje volt ez a legkisebbjeinknek, vagyis az U10 fiúknak és lányoknak. Az utazás már pénteken megkezdődött, a fiúkkal Baranya megye székhelyét, Pécset látogattuk meg. Az edzőmérkőzést a nemrégiben átadásra került, csodaszép Nemzeti Kosárlabda Akadémia pályáján játszottuk a Rátgéber Akadémia tanítványaival. Annak ellenére, hogy ifjú tehetségeink életükben először játszottak nagypályán kosárlabda mérkőzést, nagyon szépen kezdtek. A fiúk szórták a pontokat is mindaddig, míg bírták levegővel. A lelkesedés és az akarat kitartott, de a fizikális különbség miatt az erőnk elfogyott a második félidőre.

Rengeteget tanultunk ebből a mérkőzésből, sok ilyenre lenne még szükségünk. Gratulálunk a Pécsieknek, és köszönjük a meghívást.

Szombat

A srácok már kora reggel nagy izgalommal várták a 3X3 Jamboree összecsapásait. A tornán 3 csoportba 4-4 csapat került, ahol körmérkőzések folytak. A RICSILLA Mini Rakéták a II. csoportban kaptak helyet Kozármisleny, az Árpád és a Belvárosi iskola csapatai mellett. Mindhárom mérkőzés nagy küzdelmet és jó játékot hozott. Minden játékos hozzájárult a győzelemhez mind támadásban, mind védekezésben. A fiúk háromból három győzelemmel csoportelsők lettek, így a jutalmuk póló és aranyérem lett. Külön gratulálunk Kozma Kendének, akit beválasztottak az ALL STAR csapatba is.

A csapat tagjai: Csóti Zsombor, Darvas Milán, Kozma Kende, Gerencsér Bendegúz, Horváth Lőrinc, Farkas Bence, Vujity-Zsolnay Bendegúz
Edzők: Zsolnay Gyöngyi, Vujity-Zsolnay Benjamin, Pais László

Vasárnap

Jól vizsgáztak a lányok is. Budapesten a legkisebbek csoportjában kaptak helyet U 10 lányaink, akik életükben először játszottak „rendes” mérkőzést. Az elején kicsit meglepetten kezdtek, de szerencsére nagyon gyorsan ráéreztek, hogy hogyan tudnak labdát szerezni és kosarakat dobni. Az első mérkőzést a Grosics Kisvizslák ellen sikerült megnyernünk, így most is a döntőbe kerültünk. A Nagykovácsi Amerikai iskola csapata remek alakulattal tette próbára lányainkat, akik minden erejüket beleadva sikerre vezették a RICSILLA Rakétát. Szép volt lányok!

Csapat tagjai: Gergely-Gyenese Sára, Halász-Lukács Réka, Sörlei Dolli, Mánfai Anna, Karavidaj Erijona, Szabó Lili, Darvas Milán, Horváth Péter, Szakonyi-Nagy Vince, Vujity-Zsolnay Bendegúz
Edzők: Zsolnay Gyöngyi, Vujity-Zsolnay Benjamin