Friss hírek

Mészáros Ágoston az újabb „RICSILLAG”!

 

 Rengeteg munka, még több lemondás, példátlan teljesítmény!

 

Sportszervezetünk legnagyobb elismerése, ha valamelyik sportolónk megkapja a RICSILLAG titulust, mert ennek odaítéléséhez tanulmányi téren, továbbá edzésmunka és mérkőzés-teljesítmény kapcsán is átlagon felülit szükséges produkálni. Mindezek mellett vezetőségünk egyöntetű véleménye alapján, egy RICSILLAGNAK jó példát kell mutatnia a pályán és azon kívül is, hiszen az élsportolói attitűd az élet minden szegmensére hatással kell legyen.

Ágoston a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 6. osztályos tanulója. A ZBSE birkózójaként és a  RICSILLA SPORT kosarasaként lehengerlő teljesítményt nyújtott az elmúlt hétvégén:

Múlt szombaton Kaposváron a Területi kötöttfogású diákolimpiai bajnokságon  négyből négy győzelemmel első helyezést ért el, amely révén kvalifikálta magát a héten pénteken, Püspökladányban megrendezésre kerülő országos döntőbe. Majd másnap kosárlabdában az országos serdülő bajnokság első fordulójában két mérkőzésen összesen 99 pontot dobott!   Emberfelettit játszott és mindkét mérkőzésen győzelemre vezette csapatunkat (BÖJTÖS-BAU RICSILLA – Ifjú Sólymok 87:73, Pápai KC- BÖJTÖS-BAU RICSILLA 70:112). A szombathelyieknek 47 pontot a Pápának pedig 52 pontot szórt! Mindezek után szokásához híven este hat órakor ott ült a Ferencesek templomában a szentmisén és hálát adott a Jóistennek …

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mészáros Ágoston tulajdonosaink Mészáros Richárd és Mészárosné Darida Csilla első gyermekeként 2006. március 2-án látta meg a napvilágot Szolnokon. Ovis korában Jászberényben úszásra járt, majd amikor Nagykanizsára költözött a család, az ottani óvoda tornaszobájában Szatmári Zsolt kezei alatt megismerkedett az birkózás alapjaival, habár alkatilag nem kifejezetten küzdő sportra termett. Ennek ellenére élvezte az edzéseket és gyorsan fejlődtek tartó izmai. Az általános iskolát már Zalaegerszegen kezdte és nem volt kérdés, hogy folytassa a birkózást a ZBSE színeiben, Gerencsér Zoltán edző kezei alatt, akiben igazi mentorra talált, úgyhogy már kisiskolás korában érezhető volt, hogy szorgalmának és az edzőjének köszönhetően az eredmények sem fognak elmaradni. Szabadfogásban az idén az országos bajnokság döntőjében 2. helyezést, kötöttfogásban pedig a tavalyi évben 3. helyezést ért el. Sikereiben nagy szerepet játszik mind a mai napig Berzicza Ferenc, aki nemcsak a testével, de a lelkével is foglalkozik. Külön köszönet érte! 

Szülei mindketten NB I-es kosarasok voltak, akik közösen több mint 10 évet pattogtattak a Zalaegerszeg színeiben, így az alapozó sportágak mellett természetes volt, hogy beíratták gyermeküket szeretett klubjukhoz a ZTE KK-hoz. Először Rózsás Gábor, majd Kovács László munkáját ismerhették meg, mindeközben iskolai keretek között Halász Gergely is foglalkozott Ágostonnal.

A szülők a tapasztalatokat értékelve úgy döntöttek, hogy gyermekeik – Ágoston és 2007-es születésű húga, Ágota – minőségi fejlesztése érdekében saját kosárlabdaklubot alapítanak RICSILLA SPORT néven, ahol fiuk születési évétől kezdődően (2006) felmenő rendszerben lehetőséget teremtettek először a vidéken élő, majd a zalaegerszegi gyermekek számára is egy egészen más filózófiára épülő utánpótlás-képzésbe való becsatlakozáshoz. Ágoston a váltásra, az inkluzív fejlesztési módszerekre és a játékosközpontú hozzáállásra szinte azonnal reagált és sorra szállította a jobbnál jobb eredményeket. A tavalyi év közepére teljesítménye olyan szintre érett, hogy a szülők szerették volna, ha jobbaktól is tanulna fiuk, így az általuk nagyra becsült körmendi utánpótlás vezetőjét Érsek Istvánt keresték fel – egy átmeneti időszakra – Ágoston fejlődése érdekében. István természetesen igent mondott és amellett, hogy intenzív szakmai élmény volt ez a fél szezon, és sok barátot szerzett Ágoston, nagyon korrekt kapcsolat alakult ki a két sportszervezet között, amiért nagyon hálásak vagyunk.

 

Nagy áldás a „kisfiú” (180cm) és a RICSILLA SPORT életében is Zsolnay Gyöngyi érkezése, mert magával ragadó személyisége, szakmai felkészültsége újabb impulzusokat jelent Ágoston karrierjében, így az a négyes fogat, ahol a két szülő és Gerencsér Zoltán mellett már Zsolnay Gyöngyi is ott van, varázslatos hátteret nyújtanak tehetségének kibontakoztatásához.

Ágoston jelenleg „főállású” birkózó és csak másodállású kosaras, hiszen heti öt alkalommal edz szőnyegen és csak egy-két alkalommal a parketten, de a két sportág szuperül kiegészíti egymást.  Ez az aránytévesztés azonban ne tévesszen meg senkit, hiszen Ágoston mentorai pontosan tudják, mi kell a modern kosárlabdában ahhoz, hogy nemzetközi szintre jusson egy tehetséges és céljai elérése érdekében komoly lemondásokra is képes kosaras!